Figyelmeztet a szakorvos: életveszélyes az áradó Dunában fürdeni, súlyos betegségeket okozhat
Reklama
Egyre több katasztrófaturistát vonz a dunai árvíz, amely során sokan még arra is vállalkoztak, hogy bemenjenek és ússzanak egyet a megáradt folyóban. Azonban a szakértő szerint ez nagyon kockázatos, sőt akár életveszélyes is lehet. Ugyanis a víztől olyan súlyos betegségek is kialakulhatnak, mint a vérhas.
Mint arról már többször beszámoltunk, nagy gondot jelentenek a katasztrófaturisták az áradások mentén. Ugyanis rengetegen látogattak ki az utóbbi napokban megnézni az árvizet. Egyrészt ezzel a saját testi épségüket is veszélybe sodorták, másrészt nehezítették a gátakon dolgozó szakembereket és önkéntesek munkáját. De nemcsak a sodrás jelenthet veszélyt a kilátogatók számára, ugyanis Késmárki András sürgősségi szakorvos szerint, minden, amihez hozzáért a víz, fertőzött lehet.
Reklám