Pár év múlva megnyílhat az első hotel a Holdon – Már foglalni is lehet a tervezett égi szállodába
A GRU Space (Galactic Resource Utilization) nevű amerikai startup 2032-re tervezi megnyitni az első holdhotelt, amely felfújható modulokból állna, és a Hold felszínén található regolit porréteggel lenne lefedve. A projekt kezdetben kisebb léptékű lenne, majd fokozatosan bővítenék, miközben egyre összetettebb holdi infrastruktúrát alakítanának ki.
A holdszálloda minden bizonnyal nagyon népszerű lesz, a Galactic Resource Utilization (GRU) Space már most foglalásokat gyűjt. Az űrturizmusra vágyóknak egymillió dolláros előleget kell letenniük ahhoz, hogy biztosítsák helyüket az exkluzív holdbéli üdülésre. A végösszeg azonban a jelenlegi tervek szerint átlépi a 10 millió dollárt is.
A projekt mögött a mindössze 22 éves Skyler Chan, frissen végzett kaliforniai egyetemista áll, aki szerint a holdszálloda nem csupán luxusbefektetés, hanem az emberiség jövőjének kulcsa. Állítása szerint a cél nem kevesebb, mint az, hogy az emberiség valódi űrutazó fajjá váljon, és idővel a Holdon, majd a Marson is állandó települések jöjjenek létre.
Forrás: GRU Space




















