Reklám
Reklám
Reklám

A Michelin gumiabroncsa, amellyel lehetetlen defektet kapni

A levegőmentes autógumi régóta foglalkoztatja a gumigyártók és mérnökök fantáziáját. A technológia eddig űrtechnikának számított, de talán most a Michelin és a GM mindent megváltoztat
Reklám

Néhány éven belül kezdhetik meg azoknak az abroncsoknak a sorozatgyártását, melyekből hiányzik majd a sűrített levegő. A Michelin és a General Motors közösen teszteli az új változatot, melyet Montrealban mutattak be. A Michelin közlése szerint az abroncsok 3D nyomtatóval könnyen újragyárthatók lesznek, fenntarthatóbbak, olcsóbbak és tartósabbak a jelenlegieknél. Ami még ennél is fontosabb: defektmentesek, így sok kellemetlenségtől kímélhetik meg a használójukat.

Az Uptis abroncsnál a technológia a gumibordákon, a felni és a futófelület közti gumilamellákon nyugszik. Az újítással évi 200 millió olyan abroncsot iktathatnak ki, melyek végül hulladékként végzik defekt vagy kopás miatt. Így a környezet számára jelentős terhektől szabadulhatunk meg és a pótkeréknek is búcsút inthetünk. A tervek szerint alig 5 év múlva már indulhat a sorozatgyártás.

Reklám
Reklám

Hasonló cikkek