Reklám
Reklám

A tudomány szerint az “elviselhetetlen” anyák lányai sikeresebbek lesznek

Reklama
Mindig vita tárgyát képezi, még a szakemberek között is, hogy a szülőknek mennyire kell szigorúan nevelniük a gyereküket. Most azonban egy tudományos megközelítés szerint a szigorúbb szülők gyerekeiből válhatnak nagyobb eséllyel sikeres felnőttek, ezért lehet, hogy érdemesebb kissé szorosabban fogni azt a bizonyos gyeplőt.
Erica Rascon-Ramirez, az Essex Egyetem kutatója azt mutatta ki, hogy “minden sikeres nő mögött egy zsémbes anyuka áll”. A kutatás 15 000, 13-14 év közötti diáklányt ölelt fel és a 2004-2010 közötti időszakról szólt. A kutatónő szerint azok a lányok, akik egyetemre jelentkeztek vagy tovább akartak tanulni, “zsémbes”-nek ítélték meg az anyukájukat.
Reklám
Forrás: Kuffer
Reklama

Hasonló cikkek