Reklám
Reklám

Albert Einstein hároméves korában még nem beszélt, de szülei zseninek nevelték. Két elvet követtek

Reklama
Sikeréhez nem kis mértékben hozzájárultak a szülei is.

Robertson és Ferguson vizsgálatuk során 200 sikeres felnőttet és azok szüleit elemezték. A CNBC-nek adott információik szerint a kutatás során ugyanazt a mintát látták.

 

A magasan teljesítő gyerekek szülei által alkalmazott hozzáállásban valódi és feltűnő hasonlóságok voltak, annak ellenére, hogy a szülők háttere és életkörülményei nagyon különbözőek voltak“ – magyarázták. A vizsgált szülők nyolc különböző szerepet töltöttek be, a páros szerint például a Fixáló, a Feltáró, a Filozófus, a Modell és a Tárgyaló szerepét. Roberts és Ferguson úgy véli, hogy Pauline és Hermann, Einstein szülei e képlet szerint „Tárgyalók“ és “ Feltárók“ voltak.

 

Tárgyalók

A „tárgyaló“ szülők támogatják gyermekeik önállóságát, de nagyon jól tudják, mikor kell beavatkozniuk. A „tárgyalók“ gyermekei számára egyszerűen nem jöhet szóba, hogy csak úgy kilépjenek. A fiatal Einsten 1884-ben dührohamában széket dobott hegedűtanárához, de az édesanyja utána igazi “ tárgyalóként“ viselkedett. Egyszerűen nem engedte, hogy abbahagyja a hegedülést.

Reklám
Forrás: The Paris Review
Reklama

Hasonló cikkek