Reklám
Reklám

Ez az apró magyar település bekerült a világ legjobb turisztikai falvai közé: elképesztő siker

Rendkívüli nemzetközi elismerést kapott egy festői magyar falu.
Reklám

A siker mögött hosszú hónapok kitartó munkája áll. A pályázat ötlete először a Green Destinations Top 100 Story program kapcsán merült fel, majd jött a merészebb álom: bekerülni a világ legjobb turisztikai falvai közé. A kezdeti cél csupán az volt, hogy Hosszúhetény bekerüljön a mentorált települések közé, ám ahogy a projekt összeállt, egyre világosabbá vált: ez több lehet, mint egy előkészítő fázis.

„Több mint 270 jelentkező közül, 65 országból választották ki a világ legkiemelkedőbb turisztikai falvait, és óriási büszkeség számunkra, hogy egy baranyai település is felkerült erre a nemzetközi listára” – fogalmaz a polgármester, Csörnyei László. Úgy érzik: ez az elismerés nemcsak a gyönyörű természeti értékeiknek és kulturális örökségüknek szól, hanem annak is, hogy nagyobb fejlesztések vagy turisztikai létesítmények nélkül, a helyi közösség összefogásával tudtak példát mutatni a turizmus terén.

Forrás: Facebook
Reklám

Hasonló cikkek