Reklám
Reklám
Reklám

Közellenség lett a halálos sérülést okozó futballkapus: felfüggesztette a közösségi oldalait, de így is durva üzeneteket küldenek neki

Továbbra sem csillapodnak a kedélyek Jesús De Miguel halála után. A Tenerife labdarúgója az Andorra elleni spanyol másodosztályú mérkőzés 97. percében ütközött Jesús Owonóval a felezővonalnál. A 30 éves játékos a kórházban halt bele sérüléseibe, ezután pedig többen is az egyenlítő-guineai kapust támadják, aki már deaktiválta közösségi média oldalait.

„Az FC Andorra teljes kerete és közössége megdöbbent, lesújtott és mélyen megrázkódott a történtek miatt. Ez egy olyan tragédia, amelyet soha, semmilyen körülmények között nem képzeltünk volna el, hogy megtörténhet egy futballpályán. Kérünk mindenkit, tartózkodjon a megbélyegzéstől és a támadástól, játékosunk, Jesús Owono is összetört, a klub pszichológusai segítenek neki a gyász feldolgozásában. Az interneten terjedő, a nevében kiadott közlemények ellen pedig hivatalos feljelentést fogunk tenni” – közölte a klub az X-oldalán.

A reakciók egy része itt sem volt visszafogott.

„Csak egy gyilkost védtek, akinek a börtönben a helye” – írta egy szurkoló.

Owono egyébként 4-től 12 meccsig szóló eltiltásra számíthat, ha pedig a bíróság is bűnösnek találja gondatlanságból elkövetett emberölés miatt, egytől négy évig terjedő szabadságvesztést kaphat. A 47-szeres egyenlítő-guineai válogatott kapus számára ugyanakkor alighanem az a legsúlyosabb büntetés, hogy a történtek lelki terhével is együtt kell élnie.

Reklám
Forrás: Getty Images

 

 

 

Stránky:Predchádzajúca strana

Reklám

Hasonló cikkek