Reklám
Ráthonyi-Palácsik Tímea bevallotta, miért ment feleségül Andy Vajnához
Bár sokszor vádolták őt azzal, hogy 26 évesen érdekből ment feleségül az akkor 66 éves filmgyártóhoz, Vajna (ma már Ráthonyi-Palácsik) Tímea ma is azt állítja, szó sem volt aranyásásról – tiszta szívéből szerette a néhai milliárdost, akivel még ma is boldog házasságban élne, ha a halál el ne választotta volna őket egymástól.
Ráthonyi-Palácsik Tímea azt is elárulta, amit csak kevesen tudtak a producerrel való kapcsolatáról: nehezen nyitott a nála jóval idősebb producer felé, éppen az életkora miatt. Andy azonban nem adta fel, féléven keresztül kitartóan kereste Timit, aki végül esélyt adott annak, hogy közelebbről is megismerjék egymást.
„Szerintem az apukámmal való kapcsolatból és az előző párkapcsolatomból adódóan egy biztos bástyához szerettem volna rohanni. Azt a biztonságát kerestem, amit Andy nyújtott” – fogalmazott a családanya, aki itt a néhai Damu Rolanddal való zűrös kapcsolatára utalhatott. Andy Vajna a bírósági per alatt sem hagyta magára Timit, a támogatása és kitartása végül megpuhította a magyar modell szívét.
Reklám
Forrás: Fotocentral/Olajos PiroskaReklám




















