Reklám
Robbant a bírságbomba a budapesti megállókban, úgy tűnik, idén vadásznak a szabályszegőkre
Jelentős szigorítás lépett életbe a budapesti tömegközlekedési megállókban, ahol a közterület-felügyelők idén már közel nyolcszor annyi bírságot szabtak ki a dohányzókra, mint tavaly egész évben. A Fővárosi Közgyűlés döntése nyomán bevezetett fokozott ellenőrzések során már több mint 500 esetben intézkedtek, a büntetések összege pedig meghaladta a 4,5 millió forintot is. Az intézkedések célja az, hogy végleg visszaszorítsák a passzív dohányzást a várakozó utasok környezetében.
Az átlagbírság tízezer forintnál is kevesebb
A nemdohányzók védelméről szóló törvény a közterület-felügyelő a dohányzási korlátozás tetten ért megszegőjét 30 ezer forintig terjedő helyszíni bírsággal sújthatja. Helyszíni bírság akkor szabható ki, ha a szabálysértő elismeri a szabálysértést, ha azonban nem teszi, akkor a közterület-felügyelő feljelentést tesz, és az ügyben az illetékes hatóság indít hivatalos eljárást. Erre az év első hat hónapjában mindössze 38 esetben volt szükség.
A lap beszámolója szerint a számok alapján átlagban alig több mint 8 ezer forintos büntetést szabtak ki a több mint félezer elkövetőre.
Reklám
Forrás: NOOL
Reklám




















