Saját maga amputálta a lábát, majd még két és fél órán át harcolt – egy ukrán katona megrázó története
Felgyújtották a házat, ahol tartózkodott
A katona beszámolója szerint később a Wagner-csoport harcosai és az önhatalmúlag kikiáltott Donyecki Népköztársaság fegyveresei vették körül. Állítása szerint egy parancsnok utasítást adott arra, hogy gyújtsák fel azt az épületet, amelyben tartózkodott.
„Rájöttem, hogy élve elégetnek. Nagyon féltem, és fájt. Már bent járkáltak a házban. Letettem a géppuskámat. Kikúszottam, nem lőttek le azonnal.”
Kapeljusnij végül fogságba került. Szerinte azért hagyták életben, mert az elfogói azt hitték róla, hogy külföldi, NATO-hoz köthető katona.
„Ez volt a szerencsém, azt hitték, hogy NATO-katona vagyok” – mondta.
A fogságban tovább súlyosbodott az állapota
A katona azt mondta, fogságba kerülése után megverték, elvették tőle személyes tárgyait, és megfelelő orvosi ellátást sem kapott.
„Megvertek, elvették az órámat, a pénzemet, mindent. Egy pillanatban elájultam. Amikor egy műtét közben magamhoz tértem, azt kérdeztem tőlük: Mit csináltok? Azt válaszolták, hogy levágják a térdemet, hogy ne harcolhassak többé.”
Később egy horlivkai kórházba került. Ott egy ismeretlen személy megkérdezte tőle, kit értesíthetne a családjából.
Forrás: TCH




















