Reklám
Reklám

Tegnap este rendezték a a Sztárbox második elődöntőjét. Józan László edzői már az első menetben bedobták a törölközőt

Reklama
Árpa Attila úgy verte meg Pintér Tibort, hogy még a "foga is kiesett"

Az este nehézsúlyú összecsapása is fantasztikusra sikeredett. Az első menet is keményen indult, Pintér Tibor azonban jóval megfontoltabbnak tűnt, mint Dobrády Ákos ellen. A második menetben még keményebb ütések voltak, és védekezés szinte semmi. A színészek pontosan tudták, hogy mindketten egy ütésre lehetnek a győzelemtől, azonban kevés volt a pontos találat. A végére azonban nagyon feljött Árpa Attila, de Pintér Tibor is kezdett feljönni. A harmadik menetben látszott, hogy Árpa Attila és Pintér Tenya beszélgettek is közben. Az utolsó fél percnél is mindketten ütöttek keményeket, de Pintér Tibor beszorult a sarokba.

A negyedik menetben Árpa Attila uralta a ringet, Pintér Tibor pedig sokat menekült, de azért sikerült visszajönnie. A küzdelem óriási volt, és a stúdióban is elképesztő volt a hangulat. Látszott, hogy a végére mindketten komolyan elfáradtak.

A Sztárbox harmadik mérkőzésének győztese egyhangú pontozással Árpa Attila lett.

Reklám
Forrás: RTL
Reklama

Hasonló cikkek