Reklám
Reklám
Reklám

Vége a vezetés közbeni mobilozásnak? A mesterséges intelligencia azonnal rád szól, ha elkalandozol a volán mögött!

A statisztikák szerint a közúti balesetek csaknem negyedéért a figyelmetlen járművezetés a felelős, ám egy új, mesterséges intelligenciára épülő kamerarendszer végleg megváltoztathatja a közlekedésbiztonságot. A Nauto nevű amerikai cég által fejlesztett technológia nemcsak a sofőr tekintetét és mozdulatait figyeli, de azt is pontosan érzékeli, ha éppen a telefonjáért nyúl, vagy elálmosodik. A rendszer ráadásul szigorú számonkérés helyett barátságos hangon szól rá az autóvezetőkre.

A Nauto megközelítésének lényege a fokozatosság. Kisebb szabálytalanságnál – például ha a sofőr gyorsan hajt – csupán egy halk, nem zavaró hangjelzés halható, ám ha a vezető hosszabb ideig mobilozik, a rendszer barátságos, együttműködő hangon szól rá, javasolva, hogy álljon félre a telefonáláshoz. A tapasztalatok szerint a pozitív, segítőkész hangnem ugyanis 20 százalékkal hatékonyabb, mint a számonkérő dorgálás. A legvégső esetben a rendszer azonban automatikus fékezéssel avatkozik be, hogy ne történjen baleset, és Stefan Heck, a Nauto vezérigazgatója szerint a jövőben akár a kitérő manőverek támogatása is megjelenhet.

A német Auto Fleet Control flottakezelő cég tapasztalatai szerint a sofőrök bizalmának elnyerése kulcskérdés volt. A rendszert úgy állították be, hogy a figyelmeztetésekről legelőször maga a vezető értesüljön, ne pedig a főnöke. Ezáltal a technológia nem egy „besúgó kameraként”, hanem egy éber, segítőkész és megbízható társként jelenik meg a mindennapokban.

Miért lenne ez kiemelten fontos Magyarországon?

A hazai cégek és flottaüzemeltetők számára a közeljövőben válhat igazán fontossá ez a megközelítés, ugyanis az európai járműbiztonsági elvárások egyre nagyobb hangsúlyt helyeznek a vezető figyelmének fenntartására. A városi infrastruktúra fejlesztése drága és lassú folyamat, a járműállomány azonban ezzel szemben átlagosan 12 év alatt cserélődik le, ami miatt olcsóbb és gyorsabb az autókba építeni a biztonsági technológiát. Heck szerint a következő években a mesterséges intelligencia alapú járműbiztonsági rendszerek elterjedésében Európa lehet az egyik meghatározó szereplő.

Reklám
Forrás: Northfoto

Stránky:Predchádzajúca strana

Reklám

Hasonló cikkek