86 éves korában meghalt Chuck Norris
Világsztár volt a sportban
Norris gyermekkora nem volt könnyű – apja gyakran változó munkákat vállalt, és a család élete nem volt stabil. Tizenhat éves korában a szülei válását követően édesanyjával és testvéreivel Kaliforniába költöztek.
1958‑ban az Amerikai Egyesült Államok Légierejénél szolgált, amikor Koreába vezényelték. Itt kapta a Chuck becenevet, és kezdett el komolyabban foglalkozni a harcművészettel – többek között a tangszudo, tekvandó, dzsúdó és később a brazil dzsúdzsucu tanulmányozásával. Norris rendkívül tehetséges volt: 1967‑ben bajnoki címet szerzett, és egészen 1974‑ig versenyek sorát nyerte. Ezzel a stílussal új iskolát alapított, a Chun Kuk Dót.
Világsztár lett a filmvásznon
Karateiskoláinak diákjai között olyan hírességek is voltak, mint Steve McQueen vagy Priscilla Presley, akik ösztönözték a filmvilág felé való nyitásra. Első kiemelkedő szerepét 1972‑ben kapta a legendás A Sárkány útja című filmben, ahol Bruce Lee oldalán láthatta a közönség.
A következő évtizedben Norris sorra alakította akcióhősszerepeit olyan filmekben, mint az Egyszemélyes hadsereg, az Ütközetben eltűnt vagy a Delta Kommandó, és hamarosan nemzetközi népszerűségre tett szert. 1993 és 2001 között a Walker, a texasi kopó című televíziós sorozat főszerepében olyan karaktert formált meg, aki a keménykezű igazságszolgáltatást testesítette meg, ezzel pedig új generációk számára vált ikonná.
Forrás: Northfoto




















