Beperli a házaspár a klinikát, miután kiderült, másvalaki gyerekét szülte meg a feleség
Tiffany Score és Steven Mills az IVF Life Fertility Centre of Orlando lombikprogramjával szeretett volna családot alapítani, azonban amikor tavaly áprilisban megszületett a kislányuk, akkor döbbentek rá, hogy nem az ő gyerekük – számolt be az esetről a Metro.
A baba „nem kaukázusi gyermeknek tűnt”, pedig mindkét szülő fehér bőrű volt. Genetikai vizsgálatok erősítették meg, hogy a kislány biológiailag valóban nem az övék. A szülők többször is felvették a kapcsolatot a dr. Milton McNichol által vezetett klinikával, de nem kaptak választ, ezért 2026 január 22-én hivatalosan is pert indítottak az IVF Life ellen.
Tiffany és Steven kijelentette: „Szeretnénk továbbra is bizalommal nevelni őt, hogy ne vegyék el tőlünk. Ugyanakkor tudatában vagyunk annak, hogy erkölcsi kötelességünk megtalálni és értesíteni a biológiai szülőket, mivel a gyermek legjobb érdeke, hogy a genetikai szülei lehetőséget kapjanak arra, hogy saját gyermekükként neveljék”.
Forrás: Mara Hatfield




















