Reklám
Kiderült, ezzel a súlyos betegséggel küzd Dióssy Klári
A Nemzeti Rákellenes Napon tért vissza a képernyőre Dióssy Klári, és egy olyan történetet osztott meg, amely mélyen személyes, mégis sokak számára ismerős lehet. A Duna Ridikül című műsorában beszélt először nyilvánosan arról, hogy emlődaganattal küzd.
A beszélgetés különleges súlyt kapott, hiszen egykori műsorvezetőtársa és közeli barátja, Radványi Dorottya volt a vendéglátó. Kettejük kapcsolata évek óta szoros, ahogyan Dorottya fogalmazott: szinte óránként váltanak e-maileket.
Dióssy Klári hosszú éveken át volt a Ridikül arca, összesen 1739 adást vezetett le. A stafétát korábban Jakupcsek Gabriella adta át neki, majd 2025 elején búcsúzott el a műsortól. „Amikor körülbelül 50 éves lesz, akkor szerintem gyakran érzi az ember, és én is úgy gondoltam, hogy kell váltani, hogy valami újba kell kezdeni” – mondta akkor.
A visszatérés azonban most egészen más okból történt.
Reklám
Forrás: Facebook/RidikülReklám



















