Reklám
Reklám
Reklám

Meghalt Scherer Péter

64 éves korában meghalt Scherer Péter Jászai Mari-díjas színész. Kedden még játszott volna egy színdarabban a Zenthe Ferenc Színházban.

„Scherer Péter barátunk ma délelőtt örökre elaludt” – közölte Facebook-oldalán a Nézőművészeti Kft. Az ikonikus színész 64 éves volt. A társulat egyben közölte, ma (kedd) este 9 órakor virrasztást tartanak a B32 Galéria és Kultúrtérben, a Bartók Béla út 32. szám alatt. A Zenthe Ferenc Színház szinte egy időben közölte, hogy A fajok eredete című mai előadása „előre nem látható váratlan körülmények miatt a mai napon elmarad”. A darabban Scherer Péter is játszott volna Mucsi Zoltán és Thuróczy Szabolcs oldalán.

Legendás filmek, legendás alakítások

Scherer Péter 1961. november 16-án született Ajkán.1980-ban érettségizett a szombathelyi Nagy Lajos Gimnáziumban, 1987-ben építőmérnöki diplomát szerzett a Budapesti Műszaki Egyetemen – közben 1984–1994 között az Arvisura Színházi Társulat tagja volt. 1995-ben színművészoklevelet kapott a Magyar Színészkamarától. 1995-től 1997-ig szabadfoglalkozású. 1997-től a Bárka Színház alapító tagja. 2002-től a Krétakör Színház színésze, 2009-től a Nézőművészeti Kft. tagja volt.

Reklám
Forrás: Origo

Stránky:Nasledujúca strana

Reklám

Hasonló cikkek