Meghalt Scherer Péter
Állandó filmes partnere Mucsi Zoltán volt, akivel többek között Jancsó Miklós kései, egyúttal nagyszerű filmjeiben alakították a főszerepeket. Sokat emlegetett ikonikus jelenetük a Nekem lámpást adott kezembe az Úr Pesten című filmben a rajongók egyik nagy kedvence volt.
Scherer Péter számtalan díj és elismerés birtokosa volt, köztük
- a Fővárosi Önkormányzat díját (1995),
- a Színikritikusok díját (1995),
- a Magyar Filmkritikusok Díját (1999),
- a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztjét (2007)
- és a Jászai Mari-díjat (2009) is magáénak tudhatta.
Örökre velünk marad
Olyan filmekkel és sorozatokkal vált országosan ismertté és népszerűvé, mint a Kontroll, a Válótársak, az Apatigris és a Papírkutyák, az Argo, az Egy bolond százat csinál, a Szuperbojz és a Made in Hungária.
Számtalan színházi szerepben is feltűnt, valamint kedvelt szinkronszínész is volt.
A Karinthy Színház szerint a magyar színházi élet pótolhatatlan alakja volt, akivel a Karinthy Színház közönsége rendezőként és színészként is találkozhatott. „Különleges jelenléte, humora és embersége örökre velünk marad“– fogalmaztak. A kecskeméti Katona József Nemzeti Színház arról írt, hogy Scherer Péter az egyik legjobb humorú színházi alkotó volt, aki ebben az évadban rendezett először Kecskeméten. „Bíztunk benne, hogy ennek a közös munkának lesz még folytatása! Isten veled, Pepe!”
Forrás: RTL




















