Reklám
Elvesztette a lábát a Survivor 22 éves versenyzője: most 100 millió dollárra perli a műsor producereit
Stavros Floros 100 millió dolláros kártérítési pert indított a Survivor Greece producerei ellen egy májusi hajóbaleset miatt. A 22 éves versenyző súlyos sérüléseket szenvedett a Dominikai Köztársaságban, bal lábát amputálni kellett, jobb lába is megsérült. Floros szerint a tragédia megelőzhető lett volna megfelelő biztonsági intézkedésekkel.
Stavros Floros szerint egy érszorító mentette meg az életét
Floros a perben azt állítja, hogy a baleset során a bal lábát az óceánban veszítette el, életét pedig végül „csupán egy érszorító” mentette meg. A sérült versenyzőt később egy miami kórházba szállították. A bírósághoz benyújtott dokumentumok szerint több műtéten esett át, és összesen 61 napot töltött kórházban.
A görög sajtó első beszámolói még arról szóltak, hogy a 22 éves férfi bal lábát térdtől lefelé amputálták. Ügyvédei szerint ennél súlyosabb volt a helyzet: a keresetben azt állítják, hogy Floros bal lábát térd felett kellett amputálni. A jobb lába is megsérült.
A perben alperesként szerepel Acun Ilicali török médiamágnás, valamint az Acun Medya, az Acun Medya Global, az Acun LLC és a Skai TV.
Reklám
Forrás: Us WeeklyReklám




















