Reklám
Reklám
Reklám

Hatra nőtt a krakkói lövöldözés áldozatainak száma – Ezt tudni eddig a maszkos támadóról

Hat ember életét vesztette, és 15 megsérült szombat délután, amikor egy fegyveres válogatás nélkül tüzet nyitott Krakkó főterén – közölték a lengyel hatóságok.

A támadó, aki katonai ruházatot viselt, délután 15 óra körül hajtott autóval a zsúfolt főtérre, és a járműből lövöldözni kezdett. Rövid időn belül tűzharc alakult ki közte és a rendőrök között, ennek során két rendőr megsebesült. A hatóságok a támadót meglőtték, elfogták, majd kórházba szállították. Marcin Kierwinski belügyminiszter elmondása szerint az egyik meglőtt rendőr állapota válságos.

A rendőrség közlése alapján az elkövető egy lengyel férfi, aki egyedül cselekedett. Korábban két támadóról is lehetett hallani, ezt mostanra cáfolták. Az elkövető autójában további fegyvereket és lőszert találtak, azonban a hatóságok szerint már nincs közvetlen veszély a lakosságra. A támadás indítéka egyelőre nem ismert.A fegyveres elkövető egy lengyel állampolgár. Személyazonossági iratok ugyan nem voltak nála, ezt más forrásból tudták meg. Az Onet forrásai szerint az elkövető 24 éves, minisztériumi forrásaik szerint valószínűleg egy volt katona.

Reklám
Forrás: Onet

Stránky:Nasledujúca strana

Reklám

Hasonló cikkek