Hegedűs Zsolt kimondta, amit sokan találgatnak: ezért váltják le Győrfi Pált
„Győrfi Pál leváltását nem érdemes pusztán szóvivőváltásként értelmezni. Ő nemcsak a mentők ismert arca volt, hanem hosszú éveken át az Országos Mentőszolgálat kommunikációs igazgatója is. Ezért a szerepe és a felelőssége megkerülhetetlen abban, hogy milyen hangon, milyen szemlélettel és milyen kultúrában beszélt a mentőszolgálat a nyilvánossághoz” – írta Hegedűs Zsolt egy Facebookon megosztott bejegyzésben, hozzátéve, „a mentés nem átlagos közszolgáltatás”, hiszen itt emberi életekről van szó.
Hangsúlyozta, hogy a mentőszolgálat kommunikációjának a bizalom építését kell szolgálnia ahelyett, hogy reflexből védené az intézményt.
„Ez persze nem egyszerű egyensúly. A hibákról beszélni kell, de közben az egészségügybe és a mentésbe vetett társadalmi bizalmat sem szabad megingatni. A hallgatás, az elkenés vagy a túlzott intézményi önvédelem azonban hosszú távon éppen ezt a bizalmat rombolja” – érvelt, majd így folytatta: „Mi abban hiszünk, hogy az arányos transzparencia, a szakmai őszinteség és a lakosság felnőttként kezelése nem gyengíti, hanem erősíti a közbizalmat. Az emberek nem tökéletes intézményeket várnak, hanem olyanokat, amelyek képesek szembenézni a hibáikkal, tanulni belőlük, és világosan elmondani, mit tesznek azért, hogy ugyanaz ne ismétlődjön meg.”
Forrás: Hegedűs Zsolt/Facebook




















