Reklám
Reklám

Karikó Katalin után újabb magyar, Krausz Ferenc is Nobel-díjat kapott

Reklama
A hétfői orvosi Nobel-díj átadása után kedden a fizikai Nobel-díjra került a sor, ahol a bizottság részben ismét egy magyar származású tudóst jutalmazott a hatalmas elismeréssel.
Némi vargabetű után a Pennsylvaniai Egyetemen folytatta a munkáját, itt ismerkedett meg Drew Weissmannel (vele megosztva kapta a Nobel-díjat), akivel aztán egy évtizednyi közös munka után kidolgozta a módosított nukleozidokat tartalmazó mRNS-terápiás alkalmazások szabadalmát. Közösen alapítottak céget, amely 2007-ben egymillió dollárt kapott az amerikai egészségügyi központtól; ez volt az első alkalom, hogy Karikó mRNS-re fókuszáló pályázata sikeresnek bizonyult. Ezt követően, ha lassan is, de végre kezdte elismerni a szakma a munkáját, 2013-ban pedig már a németországi BioNTech alelnöke lett, azóta ingázik Philadelphia és Mainz között.

A Nobel-díj bizottság a következőképpen indokolta a díj odaítélését a két kutatónak: „a nukleozidbázis-módosításokkal kapcsolatos felfedezéseikért, amelyek lehetővé tették hatékony mRNS-vakcinák kifejlesztését a COVID-19 ellen“.

Reklám
Forrás: MTI/EPA/PENN MEDICINE/PEGGY PETERSON
Reklama

Hasonló cikkek