Reklám
Reklám
Reklám

Orbán Viktor rendkívüli bejelentése – Nem veszi át a mandátumát, nem lesz a parlament tagja!

Orbán Viktor április 25-én, szombaton délután a hivatalos Facebook-oldalán tudatta követőivel, hogy hamarosan rendkívüli tájékoztatással érkezik. A kormányfő pontban ót órakor aztán bejelentette, hogy visszaadja a mandátumát, nem lesz tagja az újonnan megalakuló magyar országgyűlésnek. A leköszönő miniszterelnök meg is indokolta döntését, sőt, arról is beszélt, hogy milyen tisztség az, amit szívesen elvállalna.

A Fidesz elnökeként folytatná Orbán Viktor

Ezek után arról is szólt, hogy a Fidesz továbbra is az ország legegységesebb közössége, majd politikai jövőjéről is szót ejtett. „Jövő héten országos választmányt tartunk, az ősszel esedékes tisztújító kongresszust előre hoztuk júniusra. Közel négy évtizede vezetem a közösségünket, ezalatt volt részünk sikerekben és kudarcokban, választási győzelmekben és vereségekben. Egyvalami viszont nem változott, ez a tábor volt mindvégig Magyarország legegységesebb és legösszetartóbb politikai közössége és erre az egységre Magyarországnak most is nagy szüksége lesz” – magyarázta.

„Az elnökség azt javasolja, hogy a munkámat a Fidesz elnökeként folytassam, és ha a kongresszus megtisztel bizalmával, készen állok a feladatra“ – zárta szavait a leköszönő miniszterelnök.

Reklám
Forrás: Shutterstock

Stránky:Predchádzajúca strana

Reklám

Hasonló cikkek